Ha szereted az üvegmozaikból készített tárgyak sajátos csillogását, vagy ha érdeklődsz a mandalakészítés iránt, akkor várlak az „Üvegmozaik Mandala Workshopon”, ahol egybeötvözzük a kettőt!
Elkészítheted saját mandaládat, amely már önmagában is egy spirituális élmény. Segít ellazulni, megnyugtat, a színek kavalkádja pedig hozzájárul a belső egyensúlyod kialakításához.
A mandala célja a tudatosság egységének és a dolgok ideális rendjének a helyreállítása szimmetrikus, koncentrikus vagy sugarasan kialakított színes körök révén. Azt mondják, hogy a tudatos fejlődési folyamat lélekvezetője. Az együttérzés, a bölcsesség és az erő a legmagasabb tudatállapot, melyeknek elnyeréséhez a mandala hozzásegíti alkotóját.
És ha már elkészítetted, akkor haza is viheted, hogy otthonodnak is csodálatos hangulatot kölcsönözzön, a környezetedre is hatással legyen.
A workshop során egy 30 cm átmérőjű falapra dolgozunk, igény szerint előre megrajzolt mintát követve, vagy ha a fantáziád határtalan, Te magad tervezheted meg a mintát, de kész sablonok közül is válogathatsz. A mandala elkészítéséhez nem szükséges előzetes képzettség vagy gyakorlat, tehát ha még sohasem próbáltad, itt az alkalom. Megismertetlek a színek jelentésével és munkádhoz 40 féle színű üvegmozaikból tudsz válogatni. Minden alapanyagot biztosítok. Munkád biztos, hogy egyedi lesz! A kész mandala hátuljára fém képtartót helyezünk, mellyel könnyedén a falra akaszthatod.
A kiscsoportos workshopon maximum 8 főt tudok fogadni, hogy mindenkire elég időt tudjak fordítani.
Részvételi díj: 4000 Ft + anyagköltség: 3500Ft.
A részvétel regisztrációhoz kötött, a jelentkezéseket a hviki77@gmail.com e-mail címre várom.
A helyedet 3000Ft előleg átutalásával tudom biztosítani, erről a részleteket e-mailben küldöm.
Helyszín: 2040 Budaörs, Kismartoni u.45. Kamaraerdei Közösségi Ház
Időpont: 2019 február 23. szombat, 14-19 óráig
Várlak szeretettel!
Hegedűs Viki
Bútorfestés és mozaikozás oktató
www.plantagodesign.hu